Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12.)
Ez az egyetlen olyan „jézusi énmondás”, mely úgy is megfogalmazódik a Szentírásban, hogy: ti vagytok: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthetõ el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek elõtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14-16.)
Valószínûleg mindannyian voltunk már olyan sötét lelkiállapotban, amikor nem láttuk szépnek és ragyogónak az életet, és dicsõségesnek az élet Urát, hanem úgy éreztük, hogy egy fekete lyukban vagy egy gödör mélyén, éppen hogy csak pislákol az életünk. Az Ige szerint rossz cselekedetek miatt kerülhetünk ilyen lelki állapotba; Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. (Jn 3,19)
Eljött a világosság, de nem fogadjuk be. Isten kegyelme az, hogy az embert nem hagyja a sötétségben. Nem akarja, hogy a sötétség rabjaivá, a halál foglyaivá váljunk, hanem adja az Õ világosságát, és ezzel az életet.
Isten az élet Ura –ez következik az Õ szeretetébõl, az Õ lényébõl -, az élet pedig nem létezhet világosság nélkül.
Isten elsõ, teremtõ szava így hangzott: Legyen világosság! Elválasztotta a világosságot a sötétségtõl. Jézus a Lombsátor-ünnepen jelentette ki magáról, hogy Õ a világ világossága. Ez a hálaadás és betakarítás ünnepe volt. Meghökkentõ volt ez a kijelentés, bár több próféta megjövendölte már Jézus eljövetele elõtt. Zakariás próféta így szólt fia, Keresztelõ János megkeresztelésekor: „Meglátogat minket a felkelõ fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben, s a halál árnyékában lakoznak.” (Lk 1,78-79.) Ézsaiás próféta így szól a választott néphez: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsõsége. Bár még sötétség borítja a földet, sûrû homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsõsége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.” (Ézs 60,1-3.) Ez egy csodálatos reménység felvillantása, és annak a megfogalmazása, hogy te, Isten népe,egy csodálatos küldetésre hívattál; hogy fény legyélebben a világban,de az is megfogalmazódik ebben, hogy ez nem magadtól jön, te csak fényközvetítõ vagy, a forrás, az Úr. Az Úr dicsõsége látszódhat meg rajtad.
Ne te ragyogj! Az Úr majd ragyogóvá tesz, ha befogadod az Õ fényét és világosságát.
Mi nagyon szeretünk egymás elõtt ragyogni, a legtöbbet mutatni, ami tõlünk telik, a legjobbat mutatni magunkból, és ez erõlködés. Elõbb-utóbb nem megy tovább, elõbújik az igazi énünk, ami bizony idõnként egész más, mint amit addig mutattunk, esetenként bizony elég sötét.
A választott nép küldetése Jézus Krisztusban ér céljához. Senki nem tudja betölteni azt a feladatot, hogy világosság legyen önmagában. Jézus is azért tudja betölteni ezt a küldetést, mert mindig azt cselekszi, amit a mennyei Atya akarata diktál. Isten azért küldte el a Fiút a világba –lásd: Jn 3,17. – hogy üdvözüljön a világ általa. Jézus üdvözít, célba juttat.A világ világossága utat mutat,irányt szab. Erre a fényre rá lehet hagyatkozni, lehet követni teljes bizalommal. Jézus fényében leleplezõdik az életünk, jó és rossz egyértelmûvé válik (a kívánságokban, a gondolatokban is). Isten látja, amit magunk elõl is eltitkolunk, és az fáj Neki. Hála legyen az Úrnak, hogy kegyelme és szeretete által kijöhetünk a sötétségbõl! Ha Jézus világosságában átértékelõdik az életünk, a jövendõ dicsõség fényében láthatjuk a jelen szenvedéseit.
Akkor lehetünk a világ világossága, ha Jézus fénykörébe kerül az életünk.