Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a fõpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg õt csellel; mert ezt mondták: „Ne az ünnepen, hogy zavargás ne legyen a nép körében.” Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nádruskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére. Egyesek bosszankodtak magukban: „Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több, mint háromszáz dénárért, és a pénzt a szegényeknek szétosztani.” És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: „Hagyjátok õt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tõle telt: elõre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot; amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az õ emlékezetére.”
A nádruskenet, amit ez az asszony, a karján támaszkodó, heverõ Jézus fejére öntött, igen értékes volt.A mi mai pénzünkkel megbecsülve, másfél-két millió Forintot ért. Nagyon ritka és igen értékes illatszer volt, illata betöltötte az egész házat. Sokan úgy vélik, ez értelmetlen pazarlás. Ha már ennyi pénzt kidob valaki, akkor okosabb dolgot is kitalálhatna – mondják. Jézus pedig azt mondja: „Nem kidobta, nekem adta.”
Hogy kinek, mi a pazarlás, az részben szubjektív megítélés kérdése. Ha valami vagy valaki nekünk fontos, akkor arra sokat fordítunk, ugyanakkor lehet, hogy ez másnak nem is olyan értékes.
Azon az estén senki nem látta Jézust olyan páratlanul nagynak, mint ez az asszony. Amit tett, az a Jézus iránti mérhetetlen tisztelet és szeretet megnyilvánulása volt. Ennek az estének és ennek a tettnek a kulcsa: kinek látta ez az asszony, és kinek látjuk mi Jézust?
Jézus, a szeretetét ránk pazarló Isten legnagyobb ajándéka.
Ez a csodálatosra teremtett világ a bûneset óta tönkremegy az ember kezén, aki azt mondta, hogy nem kell neki a gyámság. Isten mégis azon fárad a világ végezetéig, hogy akit lehet, visszahódítson a Vele való szeretetkapcsolatba. Küldött prófétákat, akikkel az emberek mind elbántak. Ezután Isten elküldte az Õ Fiát, akit még több jellel, még több csodával hitelesített.
Mikor Jézus köztünk járt a földön, mindig ott voltak azok, akik azt mondták, hogy ezt meg kell ölni. Jézus kezdettõl fogva tudta, hogy megkínozzák és megölik. A kísértõ végig ott lihegett a nyomában; „Nézz már körül! Megéri? Ezekért?”
Jézus vállalta a kereszthalált azért, hogy nekünk egy másik erõtérbe kerüljön az életünk: az Isten országába és Isten Fiának szabadságába.
Amikor Jézus azt mondja, az asszony jól tette, amit tett, azt is elmondja, hogy ezzel elõkészítette Õt a temetésre. Megragadta az alkalmat, hogy elmondja, többet készül adni az eddigieknél. Ezt a legtöbben nem értették, de ez az asszony értette, hogy Jézus a legnagyobb ajándék. Õ Isten szeretetének legnagyobb bizonysága. Õ számunkra a bocsánat, az örök élet, Õ a legfontosabb útitársunk, amíg el nem érünk a célba.NÉLKÜLE, MINDEN KEVÉS!!! Érte semmi nem sok, semmi nem drága!
Te is így gondolod? Mindent megteszel, ami tõled telik?
Ez nem egy verseny. A történetben szereplõ asszony felfogott valamit Jézus páratlan voltából, szeretetébõl. Abból, hogy a földön még nem volt, és valószínûleg nem is lesz még egy ilyen, mint Jézus, akinek a szavait itta, és aki felé tiszteletét, hódolatát ilyen asszonyi módon mutatta ki ebben a tettében.
Ezt fogalmazza meg egy karácsonyi énekünk is: Had adjam át mindenem, hogy kedves legyek neked!