Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből. (2Móz 3,6-8a)
Valamikor fontos volt, hogy az ember számontartsa az őseit. Ma ez már nem divat.
A Szentírás szerint az Egyház, a Krisztusban hívők közössége, Isten népe. Ez a nép pedig nem velünk kezdődött, hanem amint olvassuk is, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal. Isten a generációk Istene. Lehet tanulni az előttünk járók hibáiból és erényeiből, megharcolt harcaikból, Isten iránti engedelmességükből. Ezek segítenek bennünket abban is, hogy alázatot tanuljunk.
Minden ember önkéntelenül szeretne hasonlítani valakihez. Szükség van példaképekre, de nem mindegy, hogy egy hithősre, vagy egy celebre akarunk hasonlítani. Most, a 35. évfordulóra készülve különösen fontos, hogy beszéljünk azokról az elődeinkről, akiknek a harcai, életpéldái nélkül most nem ülhetnénk itt.
Istennek mindig volt és lesz választott népe, mert nem hagyja el az övéit; „veletek vagyok a világ végezetéig” (Mt 28,20).
Mindegy, hogy kik voltak az őseink, kinek a lábánál hallottuk meg, hogy kicsoda Jézus, ez senkit sem mentesít a személyes találkozás alól. „Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei vannak” – mondja Cseri Kálmán. Őseinknek is személyes Istenük volt, személyes kapcsolatban voltak az Úr Jézus Krisztussal. Ettől változott meg az életük. Akinek személyes kapcsolata van az élő Istennel, nem tudja megtenni, hogy nem beszél erről.
Nem az a lényeg, hogy ki milyen állapotban van, hanem az, hogy kit mennyire tud használni Isten. Mindenki attól lesz valaki, hogy Isten kiválasztja.Isten mindannyiunkat tud használni. Bizonyságot kell tenni és akkor nekünk is lehetnek lelki gyermekeink. Isten ott volt az őseinkkel, velünk van és velük lesz a lelki gyermekeinkkel is. Mindannyian egyek vagyunk Krisztusban. Nem önszántunkból alkotunk egy közösséget (az Egyházat), hanem az élő Isten tartja egyben ezt a közösséget.
Adjunk hálát, amiért tagjai lehetünk ennek a közösségnek, tudhatjuk, hogy ezt az élő Isten munkálja, és ezért reménységgel tekinthetünk a jövőre is! Ámen!