Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve. Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget.
Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld. Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba. Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa. Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál. Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá. Az Úr uralkodik örökkön-örökké! Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén. Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva. Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!
Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet. Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának. Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk?
Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód. Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett. (2Móz 15,1-27)
Fogalmunk sincs róla; kicsoda Isten. Sosem ismerhetjük meg teljesen, de életünk végéig ismerkedhetünk Vele. Ezért foglalkozunk ebben az évben azzal, hogy mit mond Isten önmagáról. Mit tudtunk meg eddig?
Isten mindig jelenlévő Úr. Szent és tiszta. Isten a Szabadító. Ő az, aki megszólít, célt és feladatot ad az életünknek. Isten nem személyválogató. Most azt olvassuk, hogy Isten a gyógyító.
Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy ha Istennel járunk, többé semmi gondunk nem lesz, de ez nem így van. Az élet tele van problémákkal, gondokkal, megoldandó feladatokkal.
Isten először megszabadít a rabságból (zsidókat Egyiptomból, a Vörös tengeren át). Utána is engedi a hullámvölgyek megjelenését az életünkben (keserű víz). Hogyan reagálunk rá? Imádkozunk vagy lázadozunk? Mi van a szívünkben? A körülmények nem változnak (Dömös előtt, után ugyanaz), de mi magunk megváltozunk-e? Ha bennünk káosz van, körülöttünk is az lesz.
Ha látom, hogy ki az, aki megszabadít, megtart és velem van, akkor a körülményeim nem változnak ugyan, de Isten képessé fog tenni arra, hogy mindezek ellenére boldog, megelégedett és jó életet tudjak élni.
Nagyon sokszor a sikertelenségeink oka az, hogy nem tudjuk elhinni azt, hogy Isten velünk van, és nem vagyunk hajlandóak Istenre figyelni.
Kudarcainkkal Isten kiégeti belőlünk a fölösleges dolgokat, amíg meg nem látszik életünkön a Mester tükörképe.
Isten meg akar szabadítani, meg akar gyógyítani, és új életet akar adni. A kérdés csak az; hagyod-e.
Jézus Krisztus önmagát adta értünk, hogy nekünk új életünk legyen. Fogadjuk el! Ámen!