Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred!
Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. (Jn 11,21-25)
Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. (Jn 14,18-20)
Miért keresitek a holtak között az élőt?
Nincsen itt, hanem feltámadt. (Lk 24,5b-6a)
Megdöbbentő az angyal kérdése: „Miért keresitek a holtak közt az élőt?”
Ez ott és akkor történt, amikor az asszonyok be akarták fejezni Jézus temetési szertartását.
Gyakran mi is halott történetként tekintünk erre az egészre, pedig ez egy élő, ma is élő történet. Nem azért, mert így hagyományozták ránk, hanem azért, mert Jézus Krisztus személyesen találkozott emberekkel akkor is, és azóta is.
Aki megtapasztalja, hogy Istennek van hatalma személyesen találkozni vele, ugyanazt mondja, mint akkor az asszonyok: „Én Uram és én Istenem”.
Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?
Először is: legyőzte feltámadásával a halált, hogy részeseivé tehessen bennünket annak az igazságnak, melyet halálával szerzett meg számunkra. Másodszor: új életre támaszt az Ő ereje által minket is. Harmadszor: Krisztus feltámadása biztos záloga a mi idvességes feltámadásunknak. (Heidelbergi Káté)
1. Legyőzte a halált
Jézus halála nem véletlenszerű esemény, hanem Jézus tudatos döntése volt. A Megváltót az irántunk érzett szeretet tartotta a kereszten.
Spurgeon azt írja, akár az Úr jön énhozzám, akár én megyek az én Uramhoz, a találkozás boldog lesz. Ez nem buzdítás halálunk siettetésére, hiszen már itt a földi életben is boldogok lehetünk, ha már itt Jézuséi vagyunk.
2. Új életre támaszt
Amikor Isten megváltoztatja az életünket, még a legnagyobb hibáinkat is helyre tudja tenni. Amikor Krisztus megszabadít, szabad többé nem vétkeznem. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20).
El tudok engedni helyzeteket, dolgokat, mert tudom, hogy Isten tud nekem jobbat adni. Istennek lehetséges az, ami nekem lehetetlen.
Jézus ki tud hívni, meg tud szabadítani minden nyomorúságból, mely épp úgy fogva tart, mint Lázárt a sír, ahonnan ő is kijött Jézus hívására.
Most lehetséges, hogy Isten új életre támasszon fel. Engedsz-e a hívásnak?
3. Záloga a mi feltámadásunknak
Ahogyan Jézus feltámadt a halálból, ugyanúgy feltámaszt majd bennünket is az utolsó napon.
Isten magához akar vonni minket az örökkévalóságba.
Jézus velünk akar lenni, és velünk van a világ végezetéig.
„Mi nem a világ végét várjuk, hanem a találkozást a mi Urunkkal, aki szeret minket, és az életét adta értünk” (Cseri Kálmán).
Már itt és most beszélhetünk Vele.
Adja meg a mi Urunk, hogy ezt megtapasztalhassuk újra meg újra! Ámen!