Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.
Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. (Jn 13,1-20)
"Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,31-35)
Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Prófétálj Izráel pásztorairól! Prófétálj, és mondd meg a pásztoroknak: Így szól az én Uram, az Úr: Jaj Izráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a kövéret levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek! A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledele lettek, úgy szétszóródtak. Ott bolyongott nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána eredjen, nincs aki megkeresse.
Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét: Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –: Mivel préda lett a nyájam, mindenféle mezei vad eledele lett a nyájam, mint amelynek nincs pásztora, pásztoraim nem eredtek a nyájam után, hanem önmagukat legeltették a pásztorok, nem a nyájamat legeltették, ezért ti, pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Gondoskodom róla, hogy ne ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és többé nem esznek belőlük.
Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre; Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén fogom legeltetni őket. Jó legelőn fogom legeltetni őket, és Izráel magas hegyein fognak majd tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az Úr. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. De köztetek is igazságot teszek, juhaim – így szól az én Uram, az Úr –, bárány és bárány között, kosok és bakok között. Nem elég nektek, hogy a legjobb legelőn legeltek? Miért tapossátok össze lábatokkal a többi legelőt? Tiszta vizet isztok. Miért zavarjátok föl lábatokkal, amit otthagytok? Azt legeljék az én juhaim, amit a lábatok összetaposott, és azt igyák, amit a lábatok fölzavart? Ezért így szól az én Uram, az Úr: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. Oldalatokkal és vállatokkal taszigáljátok, és szarvatokkal öklelitek félre a gyöngéket, míg csak ki nem szorítjátok őket. De én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul, mert igazságot teszek bárány és bárány között! Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket: szolgámat, Dávidot. Ő fogja legeltetni őket, ő lesz a pásztoruk. Én, az Úr, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az Úr, megmondtam! Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek: kipusztítom az országból a vadállatokat, biztonságban lakhatnak majd a pusztában, és az erdőkben is alhatnak. Áldást adok nekik hegyem körül, esőt adok idejében: áldásos esők lesznek. A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. Nem esnek többé zsákmányul a népeknek, és nem falják fel őket a vadállatok, hanem biztonságban laknak, senki sem háborgatja majd őket. Híres ültetvényt sarjasztok nekik, nem hal éhen többé senki az országban, és nem kell tűrniük többé a népek gyalázkodását. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem – így szól az én Uram, az Úr. Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! – így szól az én Uram, az Úr. (Ez 34,1-31)
Amikor Jézus azt mondja, hogy Ő a jó pásztor, akkor azt jelenti ki, hogy az élő Isten, a teremtés jogán tulajdonosa Izráelnek. Ő az, aki meg akarja, és meg is fogja menteni népét, senki más.
Jó pásztorról és rossz pásztorról szól az ige. Milyen felelősségünk van nekünk? Jézus példát ad (lábmosás története) arra, hogyan szeressük egymást. Ránk bízza a körülöttünk levők pásztorolását.
Hogyan bánunk a ránk bízottakkal? Hogyan viszonyulunk a nálunk gyengébbhez? Segítjük-e, erősítjük-e? Figyelmeztetjük-e az erősebbet, hogy nehogy az elbizakodottság bűnébe essen? A keresztyén ember felelős a környezetében élőkért. Isten számon kéri tőlünk őket, mert őrállóvá rendelt bennünket.
Ha te hajlandó vagy a másik embert imádságban odavinni Jézus elé, Jézus meggyógyíthatja, megszabadíthatja őt a te hitedért.
Nem a mások előtti megszégyenítés, hanem a segítségnyújtás a feladatunk. Nem uralnunk, hanem szolgálnunk kell a másik embert. Ne mi akarjuk irányítani a másikat, hagyjuk, hogy Isten irányítsa őt, és Isten vezessen minket is hozzá!
Megvédeni a másikat alapvető kötelességünk.
Tudod-e, mitől olyan a másik ember, amilyennek éppen látod? Hajlandó vagy-e megismerni őt? Szánsz-e rá időt?
Akkor tudunk mindennek eleget tenni, ha Istenre bízzuk önmagunkat. Isten gondoskodni fog róla, hogy felnőjünk a ránk bízott feladatokhoz.
Adja meg Isten, hogy legyünk az Ő nyája úgy is, hogy tudjuk; az Ő tulajdonai vagyunk, és úgy is, hogy tudjuk; az Ő eszközei lehetünk abban, hogy emberek megtalálják Őt, megnyugodjanak és megszabaduljanak! Ámen!