Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1,1-14)
Az idézett szakasz világosan elmondja, hogy Jézus Krisztus az Isten Igéje, egyenlő Istennel. Isten léte folyamatosan változó és cselekvő lét. Nem engedi helyhez, időhöz kötni, ábrázolni Magát.
A keresztyénség első, alapvető élménye, hogy Isten szabadít. Szabadít mindenből, ami rabságban tart, megkötöz; szenvedélyek, indulatok, megfelelési kényszer, bálványok.
Tekintsünk vissza a saját életünkre, honnan hozott ki minket az Isten!
Mi magunk nem tudunk élni a szabadságunkkal, de Isten megtart benne, és vezet bennünket. Isten munkájának vége, amikor üdvözít, magához ölel, színről színre tapasztalhatjuk meg a szeretetét.
Isten nem kívánságteljesítő automata, de kész és hajlandó teljesíteni a kívánságainkat, ha a Lélek által imádkozunk. Hajlandó volt testet ölteni a kedvünkért, hogy megtapasztalható legyen számunkra. A végtelen Isten beleszorította magát egy véges létbe. A megfoghatatlan Isten megfoghatóvá lett, hogy közelebb kerülhessünk Hozzá.
Minden egyes megszabadított keresztyén ember egyszerre igehirdető és igehordozó. Isten cselekvő szeretete számít, függetlenül a mi alkalmatlanságunktól, hibáinktól. Isten akar és tud használni, és végtelenül szeret mindannyiunkat. Azért vagyunk most is itt, hogy újra közel lehessünk Hozzá, az úrvacsora által is.
Emlékezzünk meg arról, hogy Jézus megszabadított, és az Ő kereszthalála által vagyunk szabadok! Emlékezzünk meg arról, hogy nem vagyunk szolgái a bűnnek, a bűnt bármikor megbánhatjuk, letehetjük, elhagyhatjuk! Isten Igéje erről tesz bizonyságot.
Szólni akar általatok is, mert Neki nem a tudás, nem az alkalmasság számít, hanem az, hogy odaszánta-e magát az, aki használja.
Szánjuk oda mi is magunkat így Istennek, hálából a szabadításunkért! Ámen!