Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok. Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.
(Ézs 43,10-21)
Isten jelenlétéhez hozzá lehet szokni. Egy idő után hajlamosak leszünk természetesnek venni jelenlétét és áldásait az életünkben. Szoktunk beszélni arról, mennyit fejlődött az életünk (lakás, család, munka, stb.), de beszélünk-e a hitbeli fejlődésünkről? Egyáltalán felmérjük-e, hol tartunk ezen a területen?
Ézsaiás könyvének ez a része akkor íródott, mikor a zsidók fogságban siratták az elveszett Jeruzsálemet. Tudták, hogy van Isten, imádkoztak is, de az egész nagyon távolinak tűnt számukra. Isten pedig azt mondja, hogy ez nem távoli, most lesz szabadítás.
Azokat a prófétákat, akik ki merték mondani, hogy változások lesznek, a zsidó nép mind bolondnak nézte, nem hittek nekik, képtelenségnek tartották a szavaikat.
Mit jelent az, hogy Isten újat cselekszik?
Nagyon szeretünk a lelki emlékeinkből élni. A hitben való keresztyén élet fő jellemzője, hogy folyamatosan képes megújulni.
Amelyik élőlény nem képes alkalmazkodni a környezetéhez, az előbb-utóbb belepusztul – mondja Darvin. Ez így igaz a hitbeli életünkre is; ha nem vagyunk képesek reagálni arra, ami körülöttünk van, előbb-utóbb meghal bennünk valami. Isten pedig hív: gyere velem, menjünk tovább. Az egyháznak isidőszerűnek kell lennie (nem modernnek, időszerűnek).
Isten visz tovább, és mindig új meg új kihívások elé állít.
A zsidóknak volt egy nagy szabadításuk, és ebből akartak élni évszázadokon, évezredeken keresztül. Isten erre nemet mond.
Ne csak azért áldjuk Őt, mert megszabadított valamiből, hanem azért, hogy azóta mennyi mindent végzett el bennünk és általunk!
A komfortzónánk annyira el tud kényelmesíteni bennünket, hogy hajlamosak vagyunk benne ragadni akár egész életünkben, és semmit nem csinálni, mert minden úgy jó, ahogy van. Isten ki akar mozdítani ebből a komfortzónából.
Nem a régi dolgokat kell visszasírni (egyiptomi húsos fazekak), nem beleszokni kell az adott körülményekbe (babiloni fogság), hanem azon kell gondolkodni, hogy Istennek mi az akarata itt és most. Isten mutatja az utat, induljunk el utána!
Bízzunk benne, hogy Ő végig gondoskodni fog rólunk, hiszen megígérte!
Isten újat cselekedett a zsidókkal, és nekik is újat kellett tanulniuk a fogság után. A második templom kisebb lett, mégis dicsőségesebb az elsőnél. Isten jelenléte tette azzá.
Isten új szabadítást készít, új útra hív/küld, Ő megy előtted és Ő ad erőt.
Mi gyakran félünk a változásoktól, de Isten azt mondja: újat készítek, és neked is van benne helyed. Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá.
Újra és újra át kell vizsgálnunk saját életünket, helyzetünket, mert Isten formálni akar.
Elhiszed-e, hogy Isten képes újat adni, ki tud billenteni a komfortzónádból?
Nem kell ragaszkodnunk a húsz évvel ezelőtti önmagunkhoz. Isten vezetésével jó irányba visz a változás.
Szükségünk van megújulásra, szükségünk van az Istenhez való közeledésre, és annak megtapasztalására minden nap, hogy Isten a Szabadító. Hagyjuk-e, hogy megszabadítson minden ránk rakódott bűnből, szennyből, rossz szokásból? A döntés mindig a miénk.
Isten bennünket is meg akar újítani úgy is, hogy álljunk meg előtte és tegyük rendbe életünknek azokat a részeit, amelyek még nincsenek rendben, és úgy is, hogy helyünk legyen ebben a megváltozott világban.
Adja meg Isten, hogy meglássuk, hogy hol és miben kell megújulnunk és tovább lépnünk! Ámen!