De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, véresáldozataiddal nem engem dicsőítettél. Nem én voltam, akinek ételáldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál. Nem nekem vettél drága pénzen jó illatú nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Bizony, nekem csak vétkeiddel szolgáltál, énértem csak bűnökkel fáradoztál. Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad! Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid elpártoltak tőlem. Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt. (Ézs 43,22-28)
Ézsaiás könyvének ezt a részét nem biztos, hogy szeretjük, de nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. Az ember vagy megismeri Isten kegyelmét vagy meghal – mondta Balog Zoli bácsi.
Isten ebben a részben elmondja, mit tett eddig a népért, elmondja, hogy vissza fogja vinni, és hogy a második szabadítás nagyobb lesz az elsőnél.
A zsidók hitvallása azzal kezdődik, hogy az Úr az, aki kihozta őket Egyiptom földjéről. A következő fontos dolog számukra a törvény betartása. Isten azt mondja, mégsem Őt hívták.
A mi életünk is sokszor eltér Isten akaratától. Ez bűn. Ilyenkor nem vagyunk a helyünkön, de Isten helyre tesz.
Sajnos a törvény, a parancsolatok ismerete nem mindig változtat a hozzáállásunkon. Elfelejtjük, hogy Isten a tenyerén hordoz, és nem fordulunk hozzá.
Isten szava és törvénye nem korlátoz, hanem véd.
Ha a saját erőnkben bízunk, megfáradunk, ha az Úr erejében bízunk, a mi erőnk is megújul.
Isten azt mondja: te nekem semmit nem áldoztál, semmit nem adtál. Hiába ügyelt annyira a zsidó nép a szertartásosságra az istentiszteleteken, nem Istenért, hanem önmagáért tette, hogy bebiztosítsa magának az üdvösséget és büszkélkedhessen.
Isten irgalmasságot akar, nem áldozatot, igazságot, és nem juhoknak, bikáknak vérét. Isten a teljes életünket szeretné, nem a fölöslegünket.
Ő sem csak az életünk felszínét váltotta meg.
Mivel tudjuk mi kifárasztani és terhelni az élő Istent? Folyamatos elutasítással. Az életünkben sokszor minden fontosabb kezd lenni Istennél. Márpedig, ami fontosabb Istennél, az bálvány – mondja Kálvin. Ideje lenne ledönteni.
Isten újra, meg újra felajánlja, hogy eltörli a bűneinket önmagáért. Ne lopkodjuk vissza azt, amit egyszer már letettünk a kereszt alá!
Isten arra hív ma, hogy tegyük vissza az életünket az eredeti kerékvágásba.
Ő megtartott eddig, és meg fog tartani ezután is. Kérdés: akarjuk-e?
Isten elenged, ha azt akarjuk, de visszavár. Ámen!