A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. Ő ezt a példázatot mondta nekik: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont.
Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lk 15,1-3.11-12.22-32)
A történet elejéről (a tékozló fiúról) beszéltünk már, mindannyian jól ismerjük. Most beszéljünk a második fiúról!
A példázat a beképzelt farizeusokhoz szól. Az élő Isten őket is szereti, nekik is kész megbocsátani.
Az ember igyekszik megfelelni az elvárásoknak, de ez egy idő után kényszerré is tud válni. Így van ezzel ez a fiú is. Eddig hallgatott, de most, látva, hogy fogadja apjuk a testvérét, kibukik belőle az elégedetlenség; ő mennyi mindent tett, és még sem kapott semmit cserébe. Most meg is tagadja a testvérét, akárcsak Káin megtagadta Ábelt.
Hajlamosak vagyunk ítélkezni mások fölött, és ez nem Isten szerint való!
Az apa kijön az idősebbik fiúhoz és kérleli őt. Isten, az Ő határtalan kegyelméből ugyanígy kér bennünket, mondjuk el Neki, ha bajunk van.
A példázatbeli apa ugyanúgy szereti mindkét gyermekét. Isten sem tesz különbséget közöttünk. Mindegyikünkkel van beszélni valója. Egyikünkkel azért, hogy végre észrevegye, hogy hol és hová tart, a másikunkkal azért, mert egyre távolabb kerül az Atyai háztól. Istennek nem a megfelelésünk, hanem a szeretetünk kell, és az, hogy merjük Rá bízni magunkat.
Nem baj, ha egymáshoz hasonlítjuk magunkat, de az már baj, ha emögött felmerül a féltékenység és az Istennel szembeni bizalmatlanság.
A növények sem egyforma ütemben nőnek, fejlődnek.
Bízunk-e az élő Istenben? Elmerünk-e mondani Neki mindent vagy csak meg akarunk felelni Neki? Élő kapcsolatunk van Vele vagy csak egy betokosodott istenképünk van?
Ha az emberek megtapasztalják, hogy Isten szeretete átárad, abból élet lesz. Hagyjuk átáradni a kegyelmet az életünkön, és ne a saját elgondolásaink vezessenek! Engedjük, hogy Isten beszéljen velünk, mert itt kezdődik a gyógyulás!
Ne a szabályokat kövessük, hanem Istent! Isten a cselekedeteinket nem azért várja el, hogy bizonyítsunk, hanem a szeretetre adott válaszként, hálából várja el.
Isten azt akarja, hogy mindannyian megtérjünk és üdvözüljünk, mert mindannyian a gyermekei vagyunk, mind egyek vagyunk Krisztusban. Ámen!