Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. Ő így szólt hozzá: Elmegyek, és meggyógyítom. De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi. Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. (Mt 8,5-10)
Jézus korában Júdea római fennhatóság alatt állt. A Messiástól azt várták, hogy elűzi a rómaiakat. Jézusnál azonban mindenki egyforma bánásmódban részesül. Őt csak az érdekli, hogy szabadítást adjon és megmutassa Isten dicsőségét.
Zsidók, rómaiak házába nem mentek be. A római százados nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni Jézust, pedig megtehette volna hatalmánál fogva. Ő tisztában van a korlátaival.
Nem magának kér segítséget. Mi rá tudjuk-e bízni Istenre azokat az embereket, akik ránk vannak bízva?
Ez a római százados közbenjár a szolgájáért, és ezzel visszatükrözi Jézust, aki értünk jár közben az Atyánál. Ez a mi életünk célja is.
Merjünk lehajolni a másik emberhez, merjük Isten elé vinni azokat, akiknek szabadításra van szükségük! Tudunk-e áldozatot hozni azért, hogy a másik embert Isten elé vigyem? Ez az igazi közbenjárás.
Jézus látja a közbenjárók hitét. A százados szolgáját is meggyógyította úgy, hogy oda sem ment hozzá.
Imádkozhatunk a világ gyógyulásáért is, ha bele tudunk simulni Isten akaratába. Legyen így a mi életünkben is! Ámen!