Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. Meg is váltja Izráelt minden bűnéből. (Zsolt 130,5-8)
Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,20)
Karácsonyra készülünk. A keresztyének Adventtel (várakozással, Krisztus-várással), a világ karácsonyi vásárokkal és hasonlókkal.
Mire tanít bennünket ez az adventi időszak? Mit jelent a Krisztis-várás?
Hitünk egyik alaptétele; ahogyan az Úr Jézus eljött ebbe a világba, ugyanúgy vissza is fog jönni. Szeretnénk tudni, hogy mikor. Nem tudhatjuk, nem is szabhatjuk meg. Mikor és hogyan, az Isten titka. Egy biztos, amikor itt lesz, el fog számoltatni, hogyan gazdálkodtunk a Tőle kapott tálentumokkal.
Készen kell állnunk minden pillanatban.Mindent tegyünk meg, ami teliktőlünk!
Isten és ember között létezhet szeretetkapcsolat. Jézus sokszor használja a menyasszony – vőlegény hasonlatot. Ha valakit szeretek, akkor örömmel várom a vele való találkozást.
Spurgeon szerint mindegy, hogy földi életemben visszajön-e Jézus. Ha igen, akkor Ő jön hozzám, ha nem, akkor én megyek hozzá. Az Advent erről is szól: tudom, hogy honnan hová megyek. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14). Jézus helyet készített nekünk, és Vele fogunk találkozni.
Isten elkészítette nekünk a lehető legjobbat. Bármi bajunk is van jelenleg, az múlandó. Az legyen a szemünk előtt, hogy hová tartunk! Isten nem erre a világra tervezett bennünket.
Az a Jézus, aki megszületett erre a világra, úgy kétezer évvel ezelőtt, ugyanaz a Jézus, aki vissza fog jönni.Mindent számonkér és mindent rendbe tesz. Így tekintsünk a Karácsonyra!
"Íme, újjáteremtek mindent" – mondja Jézus (Jel 21,5). Elkezdte már a mi életünkben is, és megteszi másokéban is. Ebbe az újjáteremtésbe minket is be akar vonni.
A Krisztus-várás és a misszió, az evangélium hirdetése nem választható el egymástól.
Merjünk bizonyságot tenni, és merjünk úgy élni, hogy látszódjon, nekünk földi dolgoknál sokkal magasabb és komolyabb céljaink vannak! Ámen!