Azután így szólt Jézus: Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között. Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt. (Lk 13,18-21)
Beszéltünk már Isten országáról (hol van, kívül vagyok, vagy belül, mire kötelez, ha belül vagyok, stb.).
Isten országában nem csak a szabályok, de az ígéretek is érvényesek.
Megkapja-e tőlem Isten azt, ami jár Neki (tisztelet, imádat, hódolat)?
Meglátszik-e Isten dicsősége, szentsége, jelenléte bennem és általam?
Isten nem zárja le a határokat, az egész világot szeretné az Ő országának tudni.
Az Úr Jézus általunk akar cselekedni. Partnerek vagyunk-e ebben?
Jézus azt mondja: elközelített az Isten országa (Lk 10,9). Ha én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. (Mt 12,28). Amikor egyértelművé válik, hogy kié a hatalom, akkor az ördög menekül, esélye nincs.
Hagyom-e, hogy Isten világítson bennem és általam? Isten országa akkor működik, ha a szabadult ember elmondja a szabadításra szorulónak, hogy honnan kapott szabadítást. Ezért mondja Jézus, hogy hasonlatos a mennyek országa a mustármaghoz. Pici dolgokat kér tőlünk Isten, de ezekben a pici dolgokban kezdődik az Ő országa. Mit sugárzol vissza Isten fényéből?
Isten országának eljövetele lehet egy ölelés, egy jó szó, a másikhoz való odahajlás, a másik ember terhének a felvétele.
A mi mércénk, Isten mércéje kell, hogy legyen.
Jézus azt mondja: „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt” (Mt 13,45). „Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet” (Mt 13,44).
Mennyit ér meg nekünk Isten országa?
Isten azt kérdezi: mid van? Nem kér többet. Hajlandó vagy feláldozni, átadni Neki?
A megtérés Isten, vagy az ember munkájának eredménye? Cseri Kálmán válasza: mindkét részről száz százalék. Isten semmit nem erőszakol ránk, szabad akaratunkból dönthetünk. A mellette való döntés viszont elköteleződést jelent.
Arra hívattunk el, hogy elmondjuk, hol kaptunk szabadítást. Had jöjjön el, és növekedjék bennünk, általunk Isten országa.