A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok!A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.
Hogy állunk mi a kísértéssel?
Az első emberpárnak könnyű dolga volt. Mindent készen kaptak és szemtől szemben beszélhettek Istennel. Felmerül a kérdés, miért engedi meg Isten, hogy az ember butaságokat kövessen el?
Isten azt szerette volna, ha az ember saját akaratából, önként betartja azokat a kereteket, amibe Ő helyezte, saját akaratából és önként munkatársa lesz Istennek abban, hogy az Éden kertet művelje és őrizze.
Jön a kísértő, és kétségbe vonja Isten szavát, kiforgatja azt. Az ember elkezd eltérni Isten eredeti utasításától, elkezd letérni az Isten által kijelölt útról. Már beszéltünk róla, hogy a bűn = céltévesztés. Nem véletlen, hogy Jézus azt mondja, a Szentírásból egyetlen egy betűt se vegyünk el, ne is tegyünk hozzá!
Isten szava nem módosítható tetszés szerint. Mindig az a kérdés, mit mondott Isten. Bármit is állít a világ, eddig mindig az Írásnak volt igaza. A kísértés első lépése mindig az, hogy kétségbe vonja, amit Isten mond.
Az embert mindig vonzza és édesgeti a saját kívánsága. A szemek kívánsága: kell nekem. Nem gondolom végig, miért és egyáltalán szükségem van-e rá, csak megveszem és viszem. Sok minden kívánatos nekünk.
Isten a hatodik napon teremtette az embert, annak is a legvégén, amikor már minden kész volt. Belerakta a készbe. Előre gondoskodott az embernek minden szükségletéről, és azért is a legvégén, hogy ne szóljon bele a dolgába.
Mindent az embernek adott, kivéve a másik embert.
A bűneink kihatnak a környezetünkre; az körülöttünk élő emberekre és a teremtett világra, továbbadódik és továbbterjed, öröklődik. Következményei: félelem, bűntudat, depresszió, vádaskodás, egymásra mutogatás. Ez mind elválaszt Istentől, de Isten kinyújtja kezét az ember után, nem hagyja egyedül.
Mit tudunk tenni a bűn ellen?
Igyekszünk minél kevesebbet elkövetni és mérsékelni a hatását: nem dicsekszünk vele (időnként bizonyságtevésekben előfordul), nem hangsúlyozzuk a nagyságát, mert ez vágyat kelthet a másik emberben.
A háború már eldőlt Jézus Krisztusban, de a csaták még zajlanak minden egyes emberért külön-külön. A kérdés már csak az, hogy a győztes vagy a vesztes táborban akarsz-e lenni.Isten mind a mai napig keres bennünket. Lehet félni, de nem kell. Úton a segítség, nem vagy egyedül.
Isten már a teremtés előtt eldöntötte, hogy ha az ember mégsem illeszkedik be az általa alkotott rendbe, akkor eljön a Megváltó, aki helyre fogja állítani a teremtett világot és az embert. A döntés már csak a miénk, mert szabad akaratunk van. Önerőből nem megy, de ha ezt választod, akkor Isten partnered ebben.
Ember! Hol vagy? Gyere, tegyük helyre a dolgokat! Ámen!