Isten mindig kimenekíti szolgáit a veszélyes helyzetekből. Isten ügyét, az evangélium ügyét nem gátolhatja emberi akarat, emberi gonoszság.
Az apostolok Jézus Krisztus dicsőségét hirdetve, Jézus nevében sokakat meggyógyítottak, sok jót tettek. A főpap, a farizeusok, az írástudók, a szadduceusok féltékenyek voltak rájuk. Felháborodtak azon, hogy egy „szedett-vedett népség” gyógyít a templomon kívül, „valamilyen Jézusnak” a nevében.
Az apostolok mindezt önzetlenül tették, ami akkoriban nem volt szokás Izraelben. A főpap és kísérete nem akarta, hogy az apostolok jobbak legyenek náluk, ezért zárták börtönbe őket.
A bajban ott van a küldetés és a szabadítás. Egy angyal jelenik meg, kinyitja a börtön kapuját, és kivezeti őket a szabadságra. Isten nem hagyja őket magukra, terve van velük.
Ma is vannak angyalok, akikkel Isten elhozza a szabadítást, megszólít, megmutatja az utat. Lehet ez egy jó barát, egy ismerős, valakinek a hangja.
A szabadítás célja: menjetek el, és hirdessétek az evangéliumot!
Bizonyára te is feltetted már magadnak a kérdést; miért engem vezetett ki az Úr a magam nyomorúságából, mikor rajtam kívül olyan sok ember küzd hasonló gondokkal, megkötözöttségekkel?
Az apostolok elmentek a templomba a hajnali imádkozókhoz, és hirdették az élet beszédét a népnek. Aki megtapasztalta a csodát, a szabadítást, annak ezt el kell mondania, tovább kell adnia. Teljesítjük-e ezt a küldetést (Dömösön, csoportban, gyülekezetben, nyomorúságban szenvedő ember mellé állásban, egyéb lehetőségekben)?Elmondjuk-e, hogyaz életnek van értelme, van jövője, mert az élet ura; maga a feltámadott Úr Jézus Krisztus?
A nagytanács le akar számolni a Jézus-hirdetőkkel. A főpap magára venné Isten jogait, de nem sikerül neki. Sokszor a gonosz azt gondolja, hogy ura a helyzetnek, hogy ő a legnagyobb hatalom. A gonosz is embereket használ fel
Az örökös hatalomra vágyó ember zavarba jön, mikor rájön arra, hogy nem az ő kezében van a legnagyobb erő, van nála hatalmasabb.
Az apostolok a tanács előtt is bizonyságot tesznek Jézusról, aki bűnbánatot és bűnbocsánatot hozott, ott is hirdetik az evangéliumot. Tanúságot tesznek Jézus feltámadásáról és a Szentlélekről. Elmondják, hogy Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint sem embereknek.
Mi magunk hogyan éljük meg a Krisztus-követést, a bizonyságtételt? Van-e hitbeli bizonyságunk arról, hogy Krisztus él, és el tudjuk-e ezt mondani másoknak? Meg tudjuk-e érezni, hogy az élő Krisztus az, aki megsegít bennünket? Vajon kinek engedünk; Istennek, embereknek, szokásoknak vagy magamnak, esetleg is-is?
A tanítványok ki merték mondani az ítéletükre összegyűlt tanács előtt is, hogy inkább Istennek engedelmeskednek, mint nekik, mert felfelé tekintettek, és nem rájuk.
Legyen nekünk is ilyen bárorságunk4 Nekünk is csak úgy lehet, ha arcunkat Isten felé fordítjuk, és nem fordítjuk el onnan. Ámen!