„…mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Mt 6,13b)
Jézus imája az élő Istennel kezdődik, és Hozzá tér vissza. Az imádság végső célja: Isten jelenlétében, imádásában való lét, akaratába való belehelyezkedés.
Tiéd az ország: ez egy hitvallás. Tudom Uram, hogy Tőled bármit kérhetek, mert minden a Tiéd. Tiéd az egész teremtett világ, Te vagy az egész Föld Ura, mindent a Te gondviselésed működtet.
Keresztyén felelősség: nincs jogom tönkretenni, kizsákmányolni, tele szemetelni és úgy hagyni az utódaimra, hogy ne tudjanak benne élni. Számadási kötelezettségem van Isten felé.
Isten, amikor megteremtette az ember, egy kész és jó világban helyezte el. Azt akarta, hogy műveljük és őrizzük azt. Ehelyett a tökéletes világot megrontja a –bűnbeesés óta - tökéletlen ember. Kizsákmányoljuk a természetet.
Isten a történelem Ura.
Az élő Isten tesz királyokat a népek élére, és Ő is váltja le őket. Mi mindig hibáztatunk, okolunk valakit, valamit, és ezzel Isten akarata és rendje ellen lázadunk.
Isten néha megengedi, hogy az emberek nyomorúságba kerüljenek, hogy háborúk legyenek, hogy az egész emberiség nagy mélységbe kerüljön azért, hogy meglássuk; önmagunktól csak erre vagyunk képesek.
Jó tudni, hogy Isten a történelem Ura is. Jó tudni, hogy ha az egész világot kézben tudja tartani, akkor az én sorsomat is, és az egész életem az Övé lehet.
Akik fölöttem vannak, Isten akaratából vannak fölöttem, az Ő akaratából irányítanak, vezetnek (lelki pásztor, munkahelyi vezető vagy bárki más), és akik rám vannak bízva, azokat Isten azért bízta rám, hogy én irányítsam, vezessem őket, felelős vagyok értük (családtagok, beosztottak, környezetemben élő, elesett emberek). Tudunk-e feléjük így szolgálni?
Isten országa ott van, ahol Isten hatalma megjelenik. Bennem és általam. Kérhetem, hogy Isten eszköze lehessek. Had legyek az eszköze annak, hogy Isten adjon még türelmi időt ennek a világnak.
Vannak dolgok, amelyek egyértelműek és világosak Isten szerint, és vannak dolgok, amik nem, amiket bűnnek kell nevezni.
Ki kell mondani, ha valamit azért nem vállalok fel, mert Isten mást mond róla. A hitvallás az, hogy elmondom, mit hiszek az élő Istenről, és elmondom, hogy mi az, ami nem az Ő akarata. Isten nem szereti összemosni a dolgokat!
Jézusban jött el az Isten országa. Ő szeretettel fordult mindenkihez, de tisztába tette a dolgokat; ami igen, az igen, ami nem, az nem, ami nem Istentől van, annak nincs helye Isten házában.
Nekünk is fel kell emelnünk a hangunkat, ha azt látjuk, hogy valami Isten rendje ellen való. Isten akarata rajtunk keresztül érvényesül (ha engedjük).
Tudunk-e úgy imádkozni, hogy Isten legyen minden, mindenekben?
A keresztyén ember rendeltetése, hogy fény és világosság legyen, hogy Isten országa megtapasztalható, megélhető legyen már itt a földön is. Legalább környezetünk számára ragyogjon fel a mi jelenlétünkben Isten dicsősége! Ámen!