Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,7-14)
Javasolt hozzáolvasni: 1Tim 6,1-12 és az Efezusi levél 6. teljes fejezetét.
Ezévi alkalmaink – ahogyan azt már a múlt héten megbeszéltük – a hit harcáról, a Krisztus melletti megállásról szólnak.
Pál apostol mindegyik igeszakaszban arról beszél, hogy Isten világában rend van. Ez a rend egyet jelent az élettel. Ha nem vagy a helyeden, ha ezen a renden kívül vagy, az céltévesztés, a céltévesztés pedig bűn. Ennek mindig meg is van a következménye. Ezért van annyi széteső család, tragikus kapcsolat, elégedetlen ember, aki nem találja a helyét a világban, mert ahol lennie kéne, ott valamiért nem akarja, vagy nem tudja jól érezni magát.
Krisztus azt mondta, először saját magunkkal kell rendben lennünk.
Engedelmességre és alázatra van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk és elfogadjuk a helyünket Isten rendjében. Lehet a szolgaság is Isten akarata, tudnunk kell ezt is elfogadni. Amíg a saját egónk működik, akárhová fogunk kerülni, sehol sem lesz jó. A nyomorúságok, a nehézségek segítenek ennek az egónak az eltüntetésében.
A keresztyén ember, amikor szenved, nem a főnöke vagy a szegénysége miatt, hanem Krisztusért szenved (lásd József történetét). Ha már egyszer azt mondtuk Krisztusnak, hogy Vele akarunk élni, elfogadtuk Őt életünk Urának, akkor a mi életünk refrénje is lehet az, hogy: de az Úr velem van. Jöhet akármilyen mélység, tragédia; „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31).
Pál apostol szerint a teológiai szópárbajok csak arra jók, hogy elvegyék az időnket és az energiánkat attól, ami igazán, ezáltal teljesen értelmetlenek.
„Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel” (1Tim 6,6). Az igazi nyereség: azt kapom, amit nem érdemlek; bűnbocsánatot és teljesen új életet.
Döbbenetes, hogy mi mindig azt nézzük: mi hasznom belőle. A mai világ a profitról és a sikerről szól. Sokszor beszéltünk már arról, hogy Krisztus nem tekintette profitforrásnak azt, hogy egyenlő Istennel, hanem engedelmes volt, szolgai formát vett fel, megalázta magát halálig, még pedig egészen a keresztfának haláláig. Istennek ez a kedves út.
Jézus akkor is adott, amikor már úgy nézett ki, hogy nincs miből. Soha nem nézte azt, hogy kitől mit várhat. Megállt a samáriai asszony mellet is, akit gyűlölt és megvetett mindenki más. Nem érdekelte, hogy ki honnan jön, kicsoda, micsoda, senkit nem küldött el, aki Hozzá ment, ma sem küld el senkit, aki Őt keresi. Ez az igazi nyereség.
Ami itt a földön körülvesz, az mind csak ideig való.Mi az, ami neked nyereség? Mi az, ami nélkül nem tudsz élni? Istennel kell, vagy Isten nélkül?Ki tudod-e dobni azt, ami a szenvedélyed, a bálványod? Ki tudod-e dobni, ami a legkedvesebb az életedben? Ez a hit harca. Ami Isten nélkül való, az kár és szemét.
Nagyon jól tudjuk, hogy nem leszünk győztesek ebben a harcban. Nem tudjuk megnyerni, esélyünk sincs rá, de törekedjünk a lehető legtöbbet nyújtani!
Adjon nekünk erőt a mi Urunk, hogy meglássuk, mi az, ami kidobásra való, meglássuk, hogy mi az Ő akarata az életünkben, hol vagyunk igazán a helyünkön! Akkor kapjuk meg az igazi szabadságot, amikor tudjuk, hogy önmagunktól maradtunk ott, ahol vagyunk, mert Isten szerint ez a legjobb nekünk. Ámen!