Köszönjük Mennyei Atyánk, hogy most is összegyűjtöttél minket, még akkor is, ha nem vagyunk egy légtérben, de köszönjük, hogy a Te Lelked által együtt lehetünk. Köszönjük, hogy így is eljut hozzánk a Te igéd. Köszönjük, hogy bízhatunk a Te jóságodban, gondviselésedben.
Kérünk Urunk ezért a teremtett világért. Engedd, hogy meglássa a világ a Te szabadításodat és azt, hogy Te képes vagy eltörölni ezt a járványt is! Kérünk Te adj vigaszt és bölcsességet azoknak, akik félnek vagy aggódnak akár magukért, akár hozzátartozóikért. Kérünk Urunk, Te őrizd meg a gondolatainkat, hogy ragaszkodjunk Hozzád mindenkor, mindenben. Ámen!
Elolvasandó: Ef 6, 10-20
Az élő Isten harcba hív bennünket.
Nem egymás ellen, nem a hitetlenek ellen, nem a hitetlenek ellen, hanem az ördög hatalmasságai, cselvetései ellen. Harcba hív bennünket azért, hogy legyőzzük a gonoszt magunkban, és legyőzzük az ördögnek minden támadását a környezetünkben is. Ehhez a harchoz Isten fegyvereket is ad.
Amikor Pál apostol erről a fegyverzetről beszél, a római katona fegyvereit veszi végig, amit ezek a katonák készen kaptak, nem maguknak kellett elkészíteniük, előteremteniük.
Isten fegyverei ugyanilyenek; automatikusan megkaphatjuk őket, csak használnunk kell, csak fel kell vennünk. Ehhez viszont előbb le kell vennünk a magunkét: az óemberünket.
Milyen fegyvereket ad nekünk az élő Isten?
Igazlelkűség öve: aki felövezi magát, nem esik el (az öv felfogja, megtartja az egyébként akadályozó ruhát). Nagyon fontos, hogy fel legyünk övezve a harcra, mert Isten használni akar bennünket. Legyünk felövezve azzal a lelkiismeretes hozzáállással, hogy megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Most is, ebben a nehéz időben, akkor is, ha nehezemre esik, akkor is, ha úgy érzem, hogy nincs értelme, ha azt kérik tőlünk, hogy maradjunk otthon, akkor bizony otthon maradunk.
A megigazulás páncélja: ez védi a szívünket. A szívünk nagyon sok mindenre el tud csábulni, de ha az ember tudja azt, hogy: én Jézus Krisztusé vagyok, ha tudom azt, hogy Jézus megszabadított engem, akkor ezzel a ragaszkodással Hozzá és az Ő igéjéhez, az ördögnek az összes támadása lepattanhat, a szívem nem csábul el idegen dolgok után.
A hit pajzsa: amivel elhárítjuk a gonosznak minden tüzes nyilát. Mögötte biztonságot találunk. Nem véletlenül mondja az ige, amikor Istenről beszél, hogy szárnyaid oltalmában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. Nagyon sokszor így kell nekünk az élő Isten védelme mögé bújnunk. Jézusnak van hatalma megóvni bennünket.Hiszem-e és Rá merem-e bízni magam teljesen?
Az evangélium hirdetésének saruja: a békesség evangéliuma hirdetésének készsége, amellyel készen állunk arra, hogy elmondjuk a jó hírt azoknak, akik még nem hallottak róla, akik sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését. Próbáljuk meg ezt is! Most nagyon sokan vannak, akik nem tudják, hogy hol van igazán megoldás. Nagyon sok ember vár támaszra, útmutatásra.
Olyan jó, hogy a keresztyén ember élete már nem arról szól, hogy „mi lesz velem?”, hanem arról, hogy „mi lesz a világgal, mi lesz a körülöttem élőkkel?”
Ha Isten Lelke indít, merjünk elindulni, merjük elmondani, hogy mi hol kaptunk szabadítást!
Mai témánk az üdvösség sisakja.
A sisak általában védi az ember fejét, ami a legsérülékenyebb részünk. Akin sisak van, bátrabban harcol, nem vagdalkozik fejetlenül, hanem használja az Úr Istentől kapott észt.
A sisak automatikusan leszűkíti a látóteret. Ez azt jelenti, hogy csak az előttem valókra koncentrálok, ami a hátam mögött vagy körülöttem van, az lényegtelen.
Üdvösség mindaz, amit Jézus Krisztusban kaptam. Nem csak a szabadítás, de az új élet is. Amikor elfogadtuk Jézus Krisztus áldozatát, gyakorlatilag mennyei állampolgárokká lettünk, így megkapjuk az örökkévalóságot is ajándékba. Imádságban, amikor Isten jelenlétében vagyunk, megtapasztalhatjuk a menny előízét.
A mai világban eluralkodott a fejetlenség, a kapkodás, a pánik, a félelem. Mit tudunk mi ilyenkor mondani?
El tudjuk mondani, hogy a mi Urunk nagyobb ennél, és Rá tudjuk bízni magunkat a veszteségeink közepette is. A keresztyén embert az a tény díszíti és védelmezi, az teszi képessé arra, hogy magabiztosan és örömmel emelje fel a fejét, hogy üdvössége van. A keresztyén tudja, hogy üdvössége végül teljessé lesz.
Az üdvösség sisakját felvenni annyit jelent, hogy az üdvösségnek eljövendő valóságát magunkba engedjük, magunkba imádkozzuk.
Az üdvösség megragadása azt jelenti, hogy a szívünk mélyén el tudjuk mondani, hogy nem nyerhetünk és nem veszíthetünk el már semmit igazán, semmi lényegeset ebben az életben. Nem nyerhetünk már semmi többet, mert Krisztusban minden a miénk, és nem veszíthetünk el véglegesen semmit, mert bolondságaink és bűneink miatt el is veszítettünk már mindent.
Igaz, nem mindegy, hogy mi vész el, de a Krisztusban való üdvösség azt jelenti, hogy mindez akármennyire fontos is, relatívvá lesz. Nem közömbös, de relatív. Számít, de nem ez a végső dolog az életünkben.
Krisztusban egyszer, s mindenkorra minden a miénk, végső értelemben minden megoldódott számunkra, minden el van rendezve, minden veszteség, hiány és fájdalom felett gyógyulás vár ránk. Az üdvösség reménysége az, hogy határtalan gazdagság, tökéletesség, teljesség van elkészítve számunkra. Mindez Isten jelenlétében.
Nem tagadom, ami itt van, de az a bizonyosság, ami vár rám, megerősít abban, hogy Istenre nézve reménységgel hordozzam annak valóságát. Ezzel a jelenben félvértezhetem és feldíszíthetem magam, felemelhetem büszkén a fejemet.
Ezzel a bizonyossággal tudta azt mondani Jób: bármi történt, bármi történik is, tudom, hogy az én megváltóm él és utoljára az én porom fölött megáll. Tudom, hogy bármit vesztettem is el, és bármit is elveszíthetek, az mind semmi ahhoz képest, hogy az Isten szeretetét, kegyelmét, hozzám való ragaszkodását megnyertem.
Kérlek benneteket testvérek, hogy így tekintsetek fel Jézusra, a mi hitünknek szerzőjére és bevégezőjére. Ragaszkodjatok Hozzá, bármi történjék is, mert minden más relatív! Minden más eltűnhet, minden más tönkremehet, kétségbe vonódhat, de az Isten beszéde, szeretete, velünk kötött szövetsége nem. Ő velünk van a világ végezetéig. Nézzünk túl azon, ami a szemünk előtt van! Merjünk a láthatók helyett a láthatatlanokra nézni!
Luther Márton így ír az Elmenekülhetek-e a halál elől? című könyvében: „Ezért arra kérem az Istent, hogy könyörüljön rajtunk és óvjon meg bennünket. Ezután füstölök, hogy a levegő tisztulását elősegítsem, orvosságot osztok, és én is beveszem. Tartózkodom a fertőzött személyektől és helyektől, ha nincs ott rám szükség, így vigyázva saját egészségemre, nehogy én is mérgezzek és fertőzzek másokat, és így hanyagságból okozzam mások halálát. Ha az Isten meg akar találni, akkor meg is talál, de én így mindent megtettem, amit megtehettem, és így sem magam, sem pedig mások haláláért nem vagyok felelős. Ha a felebarátomnak szüksége van rám, nem fogom elkerülni sem a helyet, sem a személyt, hanem önként odamegyek hozzá és segítek neki, ahogyan arról fentebb volt szó. Nézd, ez az igazi istenfélő hit, amely nem vakmerő, nem pimasz és nem istenkísértő.”
Így álljunk hozzá mi is a most kialakult helyzethez, és reménykedjünk az örökkévalóságra nézve Isten kegyelmében! Ámen!