De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak! (2Móz 14,13-15)
Imádság:
Mennyei Atyánk! Köszönjük a Te megtartó kegyelmedet. Köszönjük, hogy amikor a világ alapjai is inogni látszanak, Te szilárdan állsz és megtartasz.
Köszönjük a hűségedet, köszönjük a szeretetedet, köszönjük mindazt a jót, amellyel a bajban és nyomorúságban is körülvettél és körülveszel.
Köszönjük Urunk, hogy szólsz, hogy tart még a kegyelmi idő. Köszönjük, hogy bár jönnek ránk a nehézségek, Te megígérted, hogy a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.
Maradj velünk, kérünk. Szólj most is hozzánk! Hadd figyeljünk teljes szívvel Rád, hogy ne csak halljuk, ne csak értsük, de meg is cselekedjük, amit kérsz tőlünk. Maradj velünk Úr Jézus! Ámen!
Eddig egész évben a hit harcáról beszélgettünk. Lehet, úgy gondoltuk, készen állunk a harcra, de Isten megállított. Az Úr harcol értünk, mi pedig maradjunk veszteg! Mit jelentett ez az ige ott és akkor?
A zsidók éppen csak, hogy kijöttek Egyiptomból. Egy rabszolga nép, aki soha nem szokott a harchoz, egyszer csak belekényszerül egy olyan helyzetbe, hogy előttük a Vörös-tenger, mögöttük az egyiptomi sereg bosszúra éhesen (meghaltak az elsőszülöttjeik). Fogalmuk sincs, hogy mit tegyenek.
Nem értik, miért kellett eljönniük Egyiptomból, ki az az Isten, aki meghalni hozta őket ide (lásd a 9-12 verset). Isten pedig megmutatja, hogy Ő az az Úr, aki meg tudja őket menteni. Megmentette őket, és nyilvánvalóvá vált, hogy a lehetetlen helyzetben csak egyedül az élő Isten a szabadító. Ez a szabadítás letta zsidó hit alapja.
Ez a szabadítás az, amit a zsidók mindig elmondanak, minden ünnepüket így kezdik; az Úr, aki kihozott minket Egyiptomnak földjéről. A Tízparancsolat is így kezdődik: Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából (5Móz 5,6).
A szabadítás az elsődleges hitélményünk. Nem csak a zsidóknak, nekünk is. Mi is megtapasztaltuk azt, hogy Jézus Krisztus megszabadított, megoldotta életünk nagy kérdéseit, helyre tette kisiklott életünket.
Isten teljesen újat teremtett ott, ahol már mindenki azt mondta, hogy nincs remény.Mit jelent ez itt és most nekünk?
A világot nem kell megváltanunk, azt Ő már megtette húsvétkor. Jézus, virágvasárnapon nem kivont karddal, hanem szamárháton indult neki a húsvétnak.
Jézus nélkül, mi semmik vagyunk. Csak Vele nyerhetünk. Csak Vele lehetünk szabadok. Meg kell tanulnunk, hogy egyedül Jézus Krisztus tart meg, nem a mi szervezkedéseink, bizonyságtételünk, templomba járásunk, sürgés-forgásunk. Egyedül Krisztus!
Jézus tudta, hogy egyedül az Atya akarata a fontos, és azt cselekedte.Mi nagyon sokszor úgy használjuk a hitet: Uram, én tudom, hogy mit akarok. Gyere és intézd el!Isten nem ilyen. Most behúzta a kézi féket, megállította a világot, és azt mondja, maradjunk veszteg.
Mit lehet tenni, amikor Isten megállít?
Ez nem tétlenséget, nem lustálkodást jelent. Ez az időszak; felkészülés a harcra. Készülés a szolgálatra, az önmagunkba nézés időszaka. Kezdjük el rendbe tenni a dolgainkat!
Isten elzár a zavaró körülmények elől. Most Ő akar beszélni. Az Ő szava élő és ható, de hangja halk és szelíd hang, melyet minden más el tud nyomni. Ha szükséges, elvesz mindent, ahogy elvett mindent Jóbtól, hogy Rá figyelhessünk. Át kell élnünk a törékenységünket.
Azt mondja Isten, kiviszem őt a pusztába, és a szívére beszélek (Hós 2,16). Hagyod-e, hogy a szívedre beszéljen? Hagyd, hogy megszólítson, és betöltsön a szeretetével!
Át kell élnünk, milyen sérülékeny a világ és benne az életünk, mert csak így érthetjük, tapasztalhatjuk meg, hogy milyen nagy szeretet tart minket egyben, hogy milyen nagy kegyelem az, hogy még van életünk, hogy Isten gondoskodik rólunk testvéreken, idegeneken keresztül.
Ne magunkat akarjuk igazolni, ismertjük be, hogy mindez kegyelem! Augustinus mondja: „Uram, szabadíts meg attól a belső kényszertől, hogy szüntelen igazolni akarjam magamat!”
Nem kell. Kegyelemből vagyok a Tiéd. Kegyelemből váltottál meg, nekem ebben semmi érdemem nincs. Nem vagyok méltó arra, hogy Te szólj hozzám, hogy Te egyáltalán méltass valamire, és Te úgy döntöttél, hogy a keresztre mész értem. Úgy döntöttél, hogy megszabadítasz engem azoktól a bűnöktől, nyomorúságoktól, amelyeknek a nagy részét saját magam szedtem saját magam fejére. Köszönöm Uram, hogy harcolsz értem, néha még ellenem is. Néha még úgy is, hogy engem állítasz le, mert a vesztembe rohanok. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg.
Isten közelsége, egymás közelsége óriási ajándék és a teremtett világ is gyógyul. Van egy teremtő Urunk, aki most is gondot visel ránk, aki a járványnak is Ura. Az Úr harcol értünk, és ez bennünk, velünk kezdődik.
Csendesedjetek el, és lássátok meg, hogy az Úr, az Isten! Ő harcol, te pedig ámulj és csodálkozz! Az Övé a szabadítás most és mindörökké. Ámen!