Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki, midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurcoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben. Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk. (Zsid 10,32-39 Károli)
Hogyan lehet megharcolni a hit harcát úgy, hogy az Isten akarata szerint való legyen? Arra emlékezzünk, hogy a nehézségekben, nyomorúságban, harcban megtartott bennünket az élő Isten!
A szabadulás „csak” a kezdet, meg is kell állni az általa elnyert új életben, „Isten akaratát cselekedvén”.
Lehet-e a hitet, a bizalmat elveszíteni, eldobni? Lehet, de ne hagyjuk! Maradjunk meg a Fiútól kapott szabadságban! A keresztyén élet arról szól, hogy belenőhetünk ebbe a szabadságba. Ennek pedig nagy jutalma van; életünk végén be lehet váltani.
Azokban a helyzetekben is meg kell állnunk, amikor nem látjuk, hogy hol van Isten, amikor nem látszódunk ki a feladatainkból. Ne hagyjuk, hogy a kis dolgok eluralják az életünket!
Békességes tűrésre bíztat Pál apostol. A hívő élet próbája; teszed-a dolgod, ha nem látványos, ha nem kapsz érte elismerést, sőt esetleg bolondnak is tartanak miatta?
Istennek nem az számít, mit gondolsz magadról vagy mit gondolnak rólad mások, Neki csak az számít, hogy Ő hová helyezett téged. Nem biztos, hogy ott neked kell másokat formálnod, lehet, hogy abban a helyzetben, azon a helyen pont neked kell formálódnod, és addig ott is tart Isten, amíg olyanná nem formál, amilyennek tervezett.
A Szentírásban rengeteg olyan hely van, ahol úgy néz ki, hogy Isten késik (gondolj Illésre, Lázárra, Jairusra és a vérfolyásos asszonyra). Mi nem tudjuk miért. Elhisszük-e, hogy Isten tudja? Elhisszük-e, hogy nekünk akkor is Isten akaratát kell cselekednünk, amikor nem értjük? Bízunk-e eléggé Isten ígéretében?
Isten szuverén Úr. Tudja, hogy meddig tart a nehézségekben, tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és meg is adja pont azt és pont akkor. Hiszed-e ezt? Az igaz ember hitből él. A hit nem mindig látványos, de látható.
Attól, hogy valami kicsi, még lehet értékes. Gondolj Jézus példázatára a mustármagról! Ugyanígy te is, bármilyen kicsinek is érzed magad, Istennek lehetsz értékes (az is vagy).
Vannak nagy hithősök, akikről mindenki tud. Ők is úgy kezdték, hogy valakitől hallották Isten igéjét, de azt nem tudjuk, hogy kitől, pedig ha az a kis ember nincs ott előtte, akkor az a nagy ember sem lett volna akkora. Legyünk a kis dolgokban is hűségesek! Ezekben is lehet Istent dicsőíteni.
A mai kor azért olyan sekélyes, mert elfelejtettük, hogy a kis dolgok nagyon fontosak. Isten erre figyelmeztet ma minket. A meghátrálásaink nagyon sokszor abból fakadnak, hogy már unjuk, amit tennünk kell.
Isten nem élménytúrára hívott bennünket. Ne hátráljunk meg, ne adjuk fel, ne lépjünk vissza!
Isten időnként megengedi, hogy teljesen egyedül érezzük magunkat. Tesszük-e ilyenkor is a dolgunkat azért, mert Ő azt mondta, annak ellenére, hogy semmit nem tudunk biztosan? Kitartunk-e az igeolvasásban, az imádkozásban, a másik ember felé való odafordulásban?
Ez a hit; feladhatnám, de nem teszem, tudom, hogy ki tart meg, akkor is, ha nem látom, hogy tart, akkor is megyek, mikor értelmetlennek tűnik, mert tudom, hogy ki és hová küldött. Erről szól a mai igénk.
Isten arra hív bennünket, hogy a mindennapi életben maradjunk meg a helyünkön. Néha ezek a legnehezebb lépések.
Nem vagyunk a meghátrálás emberei, írja az apostol. Sokszor szembe kell néznünk a félelmeinkkel. Gondolj csak Mózesre! Ha Isten azt mondja, akkor a halálból is élet lesz. Elhiszed-e?
Az élő Isten a hiányosságainkat is kipótolja. Sokszor emberekkel, akik mellénk állnak, sokszor lehetőségekkel, amiket kapunk. Hiszed-e?
Olyan Istenünk van, aki az életét adja értünk. Ilyen Isten tartja kezében az életünket. Innentől kezdve nem kérdés, hogy merre kell mennünk, akkor is, ha bárki, bármit mond.
Merjünk visszaemlékezni arra, hogy honnan indultunk, és ha úgy érezzük, hogy messze vagyunk ettől, akkor itt vannak az úrvacsorai jegyek; lehet visszatalálni.
Lehet újra azt mondani; Uram, nem tudom, hogy hol vagyok, nem tudom, hogy hol vagy, de szeretnék Veled lenni, szeretnék Veled maradni. Ámen!