Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.
Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. (Zsid 10,35-11,3)
Hogyan tudunk mi megállni a hitben? Hogyan tudunk hitben járni? Tudjuk, hogy ez harc a Sátán hatalma ellen.
Amikor olvasunk egy bibliai igeszakaszt, nyugodtan hozzá lehet olvasni az előtte lévő és az utána következő néhány igeverset is a pontos megértésért.
A hit, annak a reménylett dolognak a valósága, ami még nem történt meg, de meg fog történni, amiről a próféciák szólnak. Isten tesz egy ígéretet, ami majd valamikor be fog teljesülni. Vagy elhiszem, vagy nem. Isten tudja, hogy mit mikorra vált valóra.
Valóság-e nekem Isten kijelentése? El merem-e hinni? Rá merem-e tenni az életemet?
Isten nem süket, hogy ne hallja meg a kéréseinket, csak nem biztos, hogy azt, akkor és úgy fogja adni, amit, ahogy és amikor kértük. Amikor azt imádkozzuk, hogy „legyen meg a te akaratod”, pont ezt kérjük. Isten ígéretei valóságosan beteljesülnek, de mindig úgy, hogy az a lehető legjobb legyen.
Isten ígéretei nagyon sokszor hihetetlennek tűnnek. Elhiszem-e, meggyőződésemmé válik-e, hogy amit Ő mond, az úgy van? Felvállalom-e ezt a meggyőződésemet bárkivel szemben?
Csak Istenre hallgass! Nem látom, nem értem, nem tudom, de egyet tudok; Ki mondta. Bízom Benne annyira, hogy tudom: tévútra még nem vezetett, rosszat nem akar, akkor is át fog ölelni, amikor mindenki más cserbenhagy, és egyszer már megszabadított.
Nem kell szépítgetnem a múltamat, mentegetnem a jelenemet, álmokat szőnöm a jövőmről, mert minden Isten kezében van. Ez a hit alapja.
Ezzel a reménységgel adjunk hálát Istennek azért, hogy megszólított, hogy elhívott, hogy megszabadított, tudja, hogy hová vezet és a lehető legjobbat adja, még ha én még nem is látom! Ámen!