Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. (Zsid 11,4)
És történt, amikor Jézus asztalnál ült a házban, hogy sok vámszedő és bűnös jött, és odatelepedett Jézushoz és az ő tanítványaihoz. Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. (Mt 9,10-13)
A zsidó levél 11. része a hit hőseiről szól. Azokról az emberekről – a teljesség igénye nélkül -, akik tetszettek az Istennek, akik hittek Istennek, tudtak Istennel járni és akiknek az élete arról szólt, hogy megharcolták a hit harcát. Ezek közül a bibliai alakok közül az első, akit Pál apostol megemlít; Ábel.
Ábel volt a második fiú a családban. Emberileg nézve ő kicsi, esélytelen mindenben Kainnal, az elsőszülöttel szemben. Isten mégis Ábel áldozatára tekintett inkább, ezért Kain, Ábel helyére vágyott. Itt kezdődött Kain bűne.
Isten, annak ellenére, hogy Kain volt az első, mégis Ábelt választotta. Istennél nincs elsőszülöttségi jog, Nála más a sorrend. A Szentírás teli van hasonló példákkal; Ézsau és Jákób, Efraim és Manassé, József és testvérei, Saul és Dávid, és még lehetne sorolni.
„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7). Istennek úgy tetszett, hogy előbb Ábelt áldja meg. Előbb a kicsit áldja meg, utána a nagyot.
Úgy tetszett az Istennek, hogy minket, kicsiket, az Ő Fiának, Jézusnak áldozatáért magáévá fogad.
Isten Ábelre figyel, de nem hagyja figyelmen kívül Kaint sem, hiszen ezt mondja neki: „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4,6-7)
Amikor úgy gondoljuk, hogy Isten nagyobb áldást adott másnak, mint nekünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy minket is szemmel tart! Ne legyünk elégedetlenek a saját helyünkkel, foglalkozzunk a saját dolgunkkal! Minél kisebbnek érzem magam, az élő Isten annál jobban szeret.
Mi az áldozat? Lemondás valamiről egy fontosabb, értékesebb dolog érdekében.
Az áldozat az ókori istenképben úgy működött, hogy adok, hogy adj. Minél értékesebbet adok, annál többet várok cserébe.
Isten azt mondja: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Azt mondja, hogy minden áldozatunk teljesen felesleges, céltalan és értelmetlen, amikor nem hálából, hanem befolyásolási szándékból vagy megfelelési kényszerből származik.
A megfelelési kényszerbe bele lehet betegedni, ráadásul nincs is szükség rá. Mi nem tudunk megfelelni Istennek, de nem is kell. Jézus megtette helyettünk azért, hogy nekünk ne kelljen belehalni, belebetegedni, ne kívánjuk a másét, hanem megkapjunk valami sokkal többet, ami személy szerint nekünk van elkészítve itt és most. Aki ezt egyszer megtapasztalta, soha el nem cserélné semmiért, és tudja, hogy nem tud akkorát adni, amivel ezt a nagyot vissza tudná fizetni.
Isten azt szeretné, ha odaadnám önmagamhoz képest a legjobbat, a 100%-ot. Nem kényszerből, nem azért, mert így illik, nem azért, mert ha nem adom oda, akkor baj lesz, hanem azért, mert Ő mindent odaadott. Önmagát adta értünk.
Az embernek mindig azt a legnehezebb beáldozni, ami az élete közepe. Amikor egy szenvedélybeteg beáldozza az élete közepét, kérdés, hogy mit kap helyette.
Kaphat helyette mindenféle pótszert, vagyis függőséget vált. Ettől nem lesz belőle új ember.
Átadhatja az egész életét Istennek és kaphat helyette egy sokkal értékesebbet, egy teljesen újat. Ekkor az ember megtapasztalhatja, hogy nincs szükség többé semmi másra.
Isten rám tekint; a kicsire, a semmire és megtisztít, helyretesz, hogy használhatóvá tegyen. Innentől kezdve nem kérdés, hogy a helyemen vagyok-e, hogy cserélnék-e bárkivel vagy bármivel.
Így járuljunk most az Úr asztalához, azzal a hálával, hogy Jézus önmagát adta értünk, mi pedig nem tudunk mást, csak hálával viszonozni ebből bármit.
Mondjuk el annak, aki nem tudja, nem érzi, nem érti, hogy hol van szabadulás, hol van békesség! Ámen!