Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. (Zsid 11,17-19)
Ajánlott igeszakasz: 1Móz 22,1-14
Kétféle sablonválasz létezik erre a történetre:
- Ábrahámnak volt hite; megtette, amit Isten kért tőle
- Isten, egy kegyetlen kényúr, és olyan dolgokat kér az embertől, amiket Ő sem gondol komolyan. Melyik válasz az igaz?
Kegyetlen-e Isten vagy vakbuzgó-e a hívő ember?
Kálvin azt mondja, hogy Isten szuverén Úr, azt tehet és azt tesz, amit akar, senki, semmilyen formában nem kérheti számon, és semmire nem kényszerítheti. Az élő Isten, nem a mi játékszerünk!
Ábrahám hite abban mutatkozik meg leginkább, hogy nem alkudozik Istennel. Sodomáért és Gomoráért alkudozott, saját magával kapcsolatban nem. Tudja, hogy Isten semmit nem tesz véletlenül. Tudta Ábrahám, hogy mivel Izsák az ígéretek zálogosa, így vele együtt azokat is feláldozza, mégis minden kérdés nélkül elindult.
Miért volt szükség minderre? Isten helyre akarta tenni a dolgokat. Ábrahámnak és Sárának nem volt saját gyermeke, ezért Sára szolgálóleánya, Hágár szült gyermeket Ábrahámtól; Izmaelt. Őket később elüldözte Sára.
Izsák egy idő után házi bálvánnyá vált Ábrahám és Sára számára. Ez gyakran előfordul idős szülők gyermekeinél. Ha ez így maradt volna, Izsákból nem lett volna hithős, elbukott volna.
Istennek meg kellett bizonyosodnia arról, hogy ki a fontosabb Ábrahám életében; az élő Isten vagy a gyermek, aki majd az ígéretek birtokosa lesz? Amikor Isten ráteszi a kezét az életünkre, mindig ez az első kérdés.
Az egész Szentírás arról szól, hogy az élő Isten kapcsolatot keres az emberrel. Minden jó kapcsolat alapja: te kellesz, úgy, ahogy vagy. Minden rossz kapcsolat receptje: kell, amit adni tudsz, te viszont nem.
Hogy állunk mi ezzel? Az élő Isten kell vagy amit adni tud? A másik ember kell vagy csak az, amit adni tud? Isten úgy szeret bennünket, ahogy vagyunk, és azt szeretné, hogy mi is úgy fogadjuk el Őt, amilyen. Vegyük tudomásul, hogy Ő Úr, akkor is, ha nekünk ez időnként nem tetszik!
Amim van, azt mind kaptam, és bármikor visszavehető (egészség, család, környezet, vagyoni helyzet, munkahely stb.).
A hit: engedelmesség és Istenbe vetett feltétlen bizalom – mondja a Káté. Belépés a teljes bizonytalanságba, nem félve, tudva, hogy Isten velem van. Ezzel a bizalommal tudta mondani Ábrahám Izsáknak, hogy Isten majd gondoskodik a bárányról.
Isten mindig azért nyúl bele az életünkbe, hogy valamit világossá tegyen a számunkra.
Minden elveszhet, de az élő Isten marad. Az igazi, komoly döntéseinkben, harcainkban mindig egyedül maradunk. Ezt nem lehet megúszni, átruházni másra, magunknak kell – akárcsak Jákóbnak - megharcolnunk az élő Istennel. Jób története is erről szól. Isten megengedi, hogy megjárjuk a legnagyobb mélységeket. Elhiszed-e, hogy Isten ezekbe a mélységekbe is veled megy, megtart és megerősít? Isten kiégeti az életünkből a salakot.
Izsák a feltámadás jelképe lett. Meg kellett volna halnia, de az élő Isten úgy döntött, hogy ad egy bárányt helyette. Értünk Jézus vállalta az áldozati bárány szerepét.
Amikor Isten megkísérti az életünket, az bizony fáj. Fáj az oltás is, de megvéd a betegségtől. Viszont Isten megsebez, de be is kötöz.
Ábrahám nem csak a jelenvalót látta. Látta az Isten gondoskodó szeretetét visszafelé is; hogy mi mindenen keresztül vitte már, és előre is; ő már nem látja meg, amit Isten megígért, de az utódai igen.
Merj tovább látni annál, ami a szemed előtt van! Mi mindannyian meggyőződhettünk már arról, hogy Isten megtart. Rá merem-e bízni magam olyan szinten, hogy tudom, van hatalma arra, hogy megóvjon, de ha nem tenné is, akkor is Ő az Úr?
Erre az egészre nem Istennek volt szüksége, hanem Ábrahámnak, hogy egyértelművé váljon számára, hogy az élő Isten az, aki a dolgokat irányítja, az ígéretek az Ő kezében vannak, és nem Izsákban letéve.
Nekünk is nagyon sokszor szükségünk van arra, hogy számunkra is egyértelművé váljon, mi van a szívünk mélyén, meddig vagyunk terhelhetőek, milyen motivációk rejtőznek bennünk. Szembenézünk ezekkel vagy elkezdünk magyarázkodni?
Engedelmességről és bizalomról szól ez a történet is, és az is, amikor a saját életünket Istenre bízzuk.
Hagyjuk, hogy Isten megmutassa saját magát, és olyan dolgokat fogunk látni, amiket el sem mertünk képzelni! Ámen!