Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át. Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta. (Zsid 11,29-31)
Érdemes hozzáolvasni: Józsué könyvének első 6 fejezetét.
Isten hajlandó bizonyos csodákat megismételni az életünkben. A Jordánnál megismétlődött ugyanaz a csoda, mint a Vörös-tengernél.
Jerikó, a korabeli harci fegyverekkel szinte bevehetetlen erődítmény volt. Józsué megfogadja Isten tanácsát; a sereg 7 napon keresztül naponta egyszer megkerüli a várfalat a frigyládával, és a hetedik napon a falak leomlanak.
Isten taktikája mindig működik. Isten arra bíztat bennünket, hogy a lehetetlen harcainkat az Ő fegyvereivel vívjuk meg. A győzelem mindig úgy és akkor történik, ahogy Isten akarja.
Ráháb, Jerikó városának egyik kivetettje volt. Elbújtatta Józsué kémeit. Cserébe azt kérte, hogy kíméljék meg a családját. Ráháb nem volt zsidó, soha nem hallott Istenről, mégis eljutott arra a következtetésre, hogy ezt a várost Isten a zsidóknak fogja adni. Miért? Hogyan keletkezik a hit?
Azt gondolnánk, hogy a legtöbb ember templomban vagy prédikációhallgatás közben jut hitre. Nagyon sok embert valakinek a személyes példája indít el Isten felé.
Ráháb látta a zsidók útját. Látta, hogy Isten előttük jár és csodákat tesz velük. A személyes példák, amelyek Isten munkáját tükrözik, nagyon fontosak a megtérésben.A megélt ige válik csodává.A keresztyén élet gyümölcs, hogy mások is elkezdenek hitre jutni.
Fel merjük-e vállalni, hogy Isten működik az életünkben vagy inkább a szerencsénkre hivatkozunk?
Józsué könyvének eleje arról szól, hogy a hit feltétlen engedelmesség és bizalom Isten iránt.
Ilyen engedelmességgel vívjuk meg az előttünk álló harcot, menjünk, tegyük, amit kell, de legyen látható, hogy ez nem csak a mi harcunk, hanem az Úr harcol értünk! Ámen!