Jákób ugyanúgy ragaszkodik Benjáminhoz (aki szintén szeretett feleségétől; Ráheltől született), mint annak idején Józsefhez. Isten úgy döntött, hogy meg kell ebből gyógyítani Jákóbot.
Isten ígéretei kezdenek beteljesülni; az Úr Józseffel volt és az Úr Jákóbbal is volt, így lett belőle Izráel. Jákób=csaló, Izráel=harcoltál az Istennel és győztél, illetve Isten harcosa.
A keresztyén ember életének újra és újra változnia kell. A bálványainknak lekell dőlniük, el kell azokat engednünk.
Jákób életében ilyen bálvány volt József, majd Benjámin. Mi van olyan dolog a mi életünkben, amit Isten már rég el akar venni tőlünk, de mi két kézzel kapaszkodunk belé?
Akkor szeretem igazán a hozzátartozóimat, a rám bízottakat, a körülöttem levőket, ha a megfelelő helyen kezelem őket. Ha az első helyre kerülnek, abból nagyon sokszor tragédia van és csalódás a vége.
Isten azt mondja, hogy az első helyen az életünkben Neki kell lennie. Bárki mást teszünk oda, bálvánnyá válik, nincs a helyén, ez pedig céltévesztés, amiről tudjuk, hogy bűn.
Isten ígéretei beteljesednek, mi legfeljebb csak késleltethetjük azokat. Jákób megpróbálja késleltetni az elkerülhetetlent.
El kell engednünk a szeretteinket és azokat a dolgokat, amikhez jobban ragaszkodunk, mint Istenhez. Emlékezzünk Ábrahám és Izsák történetére!
Jákób csak akkor lesz hajlandó elengedni Benjámint, mikor már minden élelmük elfogyott, csak akkor küldi vissza a fiait Egyiptomba.Amikor Isten áldásai elfogynak, vissza kell menni Hozzá, vissza a forráshoz, hogy rádöbbenjünk arra, hogy Isten áldásai és Isten jelenléte nem ugyanaz. Ne csak az kelljen, amit adni tud, hanem Ő maga!
Isten megadja a lehetőséget, hogy újra meg újra visszamenjünk Hozzá (útvacsora, istentiszteletek, rendszeres közösségek).
Az élő Isten tud olyan helyzetet teremteni, hogy elengedjük azt, amihez a leginkább ragaszkodunk. Ne a dolgokhoz ragaszkodjunk, hanem ahhoz, Aki a dolgok mögött van!
Hogyan lehet valakit elengedni? Jób, aki mindent elvesztett, azt mondja: „Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” (Jób 1,21). Ezt a harcot mindenkinek saját magának kell megharcolnia. Jóbnak el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy az Isten megjelenjen neki és beszélni tudjon vele, mert minden, ami körülvette, távol tartotta Istentől.
Amikor nehézségek jönnek, amikor el kell engednünk valakit, valamit, az élő Isten szeretne nekünk személyesen bemutatkozni, szeretne valamit megmutatni Magából, amit addig nem tudott, amíg mással voltunk elfoglalva. Kérdés: ki áll a szívünk közepén?
El kell engednünk a gyermekeinket. Rá kell jönnünk, hogy nem mi vagyunk azok, akire mindig számíthatnak, nem tudjuk őket megvédeni különböző helyzetektől, hatásoktól. Egyet tudunk; mindenben támogatni őket, jelen lenni az életükben, amikor csak lehet és tudomásul kell vennünk, hogy minden gyermek önálló személyiség.
Jákóbnak is át kell élnie, hogy a legkisebb gyermeke is Isten kezében van. Istenre bízni valakit, valamit, nem lemondás, hanem feltétlen bizalom. Tudom, hogy ott van a legjobb helyen.
Adja meg Isten az erőt ahhoz, hogy amit el kell engednünk, azt el tudjuk engedni, amihez viszont ragaszkodnunk kell; az élő Isten Igéjéhez, ahhoz viszont maximálisan tudjunk ragaszkodni. Ámen!