Dávidé. Hallgasd meg panaszomat, Istenem, figyelj imádságomra! A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem! Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen. Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! (Zsolt 61,1-5)
A zsoltár címe: Vágyódás Istenhez. Vannak az emberi életnek olyan egészen szélső helyzetei, amiben korábban még soha nem voltunk, és el sem tudtuk képzelni, hogy valaha oda jutunk, oda juthatunk, hogy ilyen velünk is megtörténhet. Elméletileg tudjuk, hogy megtörténhet, de mégis furcsa, amikor valóban ott is vagyunk. Fájdalmas tapasztalásaink a jelenlegi járványügyi helyzetben (bezártság, betegség, halál, munkahely elvesztése, felhalmozódott adósságok stb.) kihatnak további életünkre, testi, lelki állapotunkra.
A zsoltáríró kiáltásából ugyanaz a fájdalmas érzés hallatszik ki, amit az előző helyzeteket átélő embertársaink is éreznek, éreztek. Ő a hazájától elszakítva, otthonától és az Isten templomától távol, idegen földön, fogságba hurcolva él. A lét peremére sodródott, az út szélén veszteglő ember kiáltása ez, aki csak egy lépésre érzi magát attól, hogy a mélységbe zuhanjon. Az ilyen elepedt szívű, kiszáradt lelkű ember számára ez az utolsó lehetőség, ami az imádságban ő előtte mindig nyitva van.
Amikor nincs senkim, még imádkozhatok. Amikor mindent elveszítettem vagy mindent elrontottam magam körül, még odafordulhatok az Úrhoz.
Amikor talán ott fekszem bénán, tehetetlenül és kiszolgáltatottan, és egyetlen porcikámat sem tudom megmozdítani, még mindig könyöröghetek: Uram, Te vagy menedékem az ellenség ellen, hadd meneküljek szárnyad oltalmába!
A legtöbb esetben nehezen tudjuk megfogalmazni és kimondani még önmagunk számára is, hogy bizony szükségünk van Isten oltalmára, mert nem tudunk megmaradni, nem tudunk életben maradni máshol, csak az Ő szárnyainak oltalmában.
„Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége.” (Zsolt 91, 1-2.4)
Egy másik zsoltárban így könyörög Dávid: „Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” (Zsolt 57,2)
Más megfogalmazásokat is lehet még találni az Ószövetségben, de a lényeg mindegyikben az, hogy az Úrban bízó, a hívő ember számára az Istennel való közösség olyan, mint a védelmező árnyék. A gondviselés, a biztonság záloga. E gondolatkörhöz kapcsolódik mai igénk üzenete is: hadd meneküljek szárnyad oltalmába.
A mai ember is sokszor érzi, hogy nincs ereje, kifulladt és elfogyott a tudománya. Akkora szeretet vagy megbocsátás, mint ami itt kellene, ebben a mai helyzetben, nem áll a rendelkezésére. Ilyenkor merjük kimondani: hadd meneküljek szárnyad oltalmába! Merjük kimondani, hogy szükségünk van erre az oltalomra! Merjük elkérni és legyünk érte hálásak!
Ne szégyelljük a segítségkérést! Talán nem halna meg az élete derekán annyi embertársunk, annyi testvérünk a túlfeszített munkától, az elveszített presztízsharctól, a felesleges stressztől, ha el tudná mondani, el merné mondani, legalább a legkritikusabb pillanatokban, hogy hadd meneküljek szárnyad oltalmába, Uram.
Ezért kell megköszönnünk Neki, ha Igéjével és Szentlelkével vezet és védelmez minket. „Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől” – olvashatjuk a 121. zsoltárban. Milyen erőt adó és megnyugtató ezt tudni: nem vagyok magamban sem a halál árnyékának völgyében, sem semmilyen küzdelmemben, mert az Úr, mint az árnyék, úgy követ engem, és ott van segítőként, oltalmazóként a jobb kezem mellett.
Amikor az ember megtapasztalja Isten valóságát egy nagy, talán meg nem érdemelt ajándékban vagy egy nagy, nagyon is megérdemelt feddésben, akkor szinte körülnéz, hiszen azt érzi, azt tapasztalja, hogy itt van Isten. Látja az életemet és jön velem.
Minden igazi, jó szándékunk támogatását egyértelműen remélhetjük Tőle, ha azt valóban az Ő kegyelmébe, az Ő irgalmába helyezkedve Tőle, az Ő erejétől várjuk. Ő segítsen minket most és mindenkor hálásnak lenni az Ő Krisztusban megjelent és közöttünk lakozó, oltalmazó szeretetének megtapasztalásakor! Irgalmas és életadó Atyánk adja meg mindnyájunknak, hogy hittel tudjuk fogadni a belénk oltott igét, bízva abban, hogy Ő valóban erőt ad nekünk és Ő nála megnyugvást és békességet lelünk még a legnehezebb, a leggyötrelmesebb élethelyzetekben is!
Kérjük Őt, hogy hadd legyenek a következő napok, hetek és hónapok áldott megtapasztalásai annak, hogy Ő hozzá mindig menekülhetünk, Nála oltalmat és békét találunk megváltó Urunk, Jézus Krisztus által! Kívánom nektek, hogy ezt ti is tapasztaljátok és éljétek meg. Ámen!