A rómabeli keresztyének örömmel fogadják Pált. Eléje is mennek, úgy kísérik Rómába, ahol bérelnek neki egy házat két éven keresztül. Nem börtönben tölti a római fogság éveit. Itt hirdeti az evangéliumot, tesz bizonyságot Jézus Krisztusról a római vallási vezetőknek is. A zsinagóga elöljáróinak prédikál reggeltől estig. Arról beszél nekik, hogy van szabadulás a törvény átka alól. Fogolyként is az Urat szolgálja. (Mehet-e nyugdíjba vagy szabadságra a szolgálatból keresztyén ember? Csak akkor kell szolgálni, ha adott hozzá minden körülmény?) Egyesek hisznek, mások nem. Pál szava megosztó.
Lehet az ige megosztó? Lehet. Sokszor a családban is. Pál Ézsaiás prófétát emlegeti a zsinagóga elöljáróinak, hogy lássák, ami megígértetett, az el is fog jönni, hogy van folytonosság az Ó és az Új Szövetség között, és ez a folytonosság a normalitás.
Az üdvterv szempontjából normális, hogy Jézus a földre jött. Csodálatos kegyelem részesei lettünk ezáltal. Krisztus kegyelme által normalitássá lett a szabadulás.
A mai világban sajnos sokszor nagyon messze kerül az ember a normalitástól (még egyházon belül is létezik megosztottság).
Isten a saját népéhez küldte a prófétáit, és pont ők nem fogadták be azokat; Ézsaiás korában Izráel népe, jelenleg a másképpen magyarázók (egyházi vezetők is).
Lehet, hogy mi magunk is nagyon jól elvagyunk saját keresztyénségünkkel a saját komfortzónánkban, de félünk megnyitni a szívünket mások felé.
Isten igéje mindenkihez szól; hivatalosakhoz és nem hivatalosakhoz is. Isten felajánlja kegyelmét a pogányoknak is. Isten kegyelme univerzális, ha a mi szívünket zárva találja, elmegy oda, ahol nyitott szíveket talál.