Illés történetének és mindannyiunk történetének van egy előzménye. Te honnan jöttél? Mi a te előzményed?
Egy kicsit arra is hív bennünket Isten, hogy néha álljunk meg, tekintsünk vissza a megtett útra, arra, hogy honnan érkeztünk oda, ahol most vagyunk.
Illés életének, mielőtt Elizeust elhívta volna, mielőtt dicsőségesen felment volna a mennybe, volt egy nagyon mély szakasza. Hívő ember is lehet depressziós. Bennünket is érhet baleset, mi is lehetünk betegek, ugyanúgy a lelkünk is lehet fáradt, beteg.
Nagyon sokszor azt gondoljuk; Isten majd megoldja a lelki problémáinkat. Nem oldja meg, azon nekünk kell dolgozni, sőt néha szakemberektől kell segítséget kérnünk (lásd Dömöst). Mi a teendő, ha depressziós vagyok? Isten megengedi, hogy bajaink legyenek, a kérdés az, hogy hogyan éljük meg ezeket.
Jézus azt mondja, hogy aki Őt akarja követni, vegye fel a keresztjét (Mt 16,24). Spurgeon szerint, amikor megtérünk, az nem nyugodt kikötőbe érkezés, akkor indulunk neki a viharos tengernek. Isten nem ígér diadalmenetet, de azt garantálja, hogy keresztülvisz mindenen.
Illést kivitte Isten a pusztába. A puszta az a hely – akár testi, akár lelki értelemben -, ahol nem hallunk semmi mást, csak amit hallanunk kell, ahol semmi nem vonja el a figyelmünket Isten szaváról.
A legtöbb lelki problémánknak az az oka, hogy borzasztóan túlterhelt világban élünk. Isten el akar vinni oda, ahol nincs más hang, ahol nem zavarja meg semmi a Vele való beszélgetésünket, ahol tudunk csak Rá figyelni.
Isten szava halk és szelíd. Ugyanazt kérdezi tőlünk is, amit Ádámtól és Illéstől; hol vagy, mit csinálsz. Ha nem tudom, hol vagyok, a célt is el fogom téveszteni. Márpedig a céltévesztés: bűn, erről már sokszor beszéltünk.
Időnként azt gondoljuk, minden teljesen rendben van bennünk és körülöttünk. Nem biztos, hogy Isten is ezen a véleményen van. Amikor rá akar ébreszteni a valós helyzetedre, az lehet igen megrázó élmény, de azt akarja; gondold végig honnan jöttél, hol és hová tartasz, valóban minden rendben van-e vagy változtatnod kell. Lehetnek jók a szándékaid, de ne feledd, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!
Szükségünk van rá, hogy időnként kiszakadjunk a hétköznapi nyüzsgéseinkből, rohanásainkból és végiggondoljuk az életünket, az Istennel való kapcsolatunkat. Ez feltölt és erőt ad a következő feladatokhoz.
Isten mindig azért állít meg, hogy beszélni tudjon velünk, hogy visszaállítson a helyes irányba. Mindig konkrét személyeket szólít meg konkrét kérdésekkel.
Illés olyan dolgokat is csinált, amiket Isten nem parancsolt neki. Ez velünk is elő szokott fordulni. Arra kapott utasítást, hogy mutassa meg: Istennek van hatalma tüzet gyújtani ott is, ahol már senki másnak nincs. Ez jusson eszünkbe nekünk is, amikor kimerültek, kiégettek vagyunk!
Isten azt mondja Illésnek; indulj, erőd felett való utad van. Ugyanakkor biztosítja arról is, hogy nem egyedül fog menni.
Sokszor állít bennünket is ilyen helyzet elé Isten, amikor fogalmunk sincs róla, hogy a következő lépésben mit fogunk tenni. Ha leülünk, mert megijedtünk attól, ami előttünk áll, végünk van.
Isten azt ígéri nekünk, hogy a legnehezebb helyeken ott lesz velünk, megtart, végigvisz ugyanúgy, ahogy Illést is megtartotta, végigvitte. Amikor Isten azt kérdezi, hogy mit csinálsz itt, azért teszi, hogy felajánlja a segítségét.
Amikor mélyponton vagyunk, utólag visszanézve értjük meg, hogy javunkra volt a keserűség, hogy Isten jóra gondolta fordítani még a legnehezebb helyzetünket is. Amikor ezt megértjük, akkor a másik, hasonló helyzetben lévő embernek tudjuk azt mondani; tudom, hogy kinél van a megoldás.
Tekintsünk úgy az életünkre és a másik ember életére is, hogy Istennek van hatalma a legmélyebb helyzetekből, a legdurvább előzmények után is helyre tenni az életünket. Még a legnagyobbak is elestek, de Isten nem azt mondja, hogy maradjunk fekve, hanem azt mondja; kelj fel és indulj!
Megfáradnak a legbátrabbak is, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el (Ézs 40,31).Így legyen a mi életünkben is! Ámen!