Amikor Elizeus visszatért Gilgálba, éhínség volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a prófétatanítványoknak! Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen zöldségfélét szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi az. Azután kimerítették a férfiaknak, hogy egyenek; de amikor enni kezdtek a főzelékből, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem tudták megenni. Akkor ő ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beledobta azt a fazékba, és így szólt: Merítsd ki a népnek, hadd egyenek! Akkor már nem volt semmi rossz a fazékban. (2Kir 4,38-41)
Mit üzen nekünk ez a történet?
- Oda menjünk, ahová Isten küld bennünket!
- Isten ügyével foglalkozzunk és Ő majd gondoskodik rólunk.
- Ugyanúgy szembe kell néznünk a nyomorúságokkal, mint másoknak.
- Jó akarattal is tudunk butaságokat cselekedni, de Istennek hatalmában áll ezeket kijavítani.
- Hagyjuk, hogy úgy használjon az Úr, ahogyan Elizeust; bárhol, bármikor!