Egyszer egy ember jött Baal-Sálisából, és hozott az Isten emberének az első termésből készült kenyeret: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában. Elizeus ezt mondta: Add oda a népnek, hadd egyenek! A szolgája azonban így szólt: Hogyan adjam ezt száz embernek? De ő így felelt: Add oda a népnek, hadd egyenek! Mert ezt mondja az Úr: Enni fognak és még marad is. Odaadta tehát nekik, azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan az Úr megmondta. (2Kir 4,42-44)
Mire tanít bennünket ez a történet?
- Isten gondoskodik az övéiről a legnehezebb helyzetben is, de nem vonja ki őket a világ hatásai alól. Őket is érinti a világ nyomorúsága. Isten nem védi meg ezektől a dolgoktól az övéit, de gondoskodik róluk. Nem véletlenül mondja az ige, hogy munkálkodjatok a város jólétén, amelyben vagytok, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! (Jer 29,7)
- Nem elkülönülésre hív az ige, hanem világításra.Arra, hogy legyünk jelen a világban. Isten arra hív, hogy felmutassuk az Ő gazdagságát, az Ő dicsőségét, elmondjuk, hogy van szabadítás és az megtart bennünket. Isten iránytűnek hív bennünket. Rá kell mutatnunk arra, hogy Isten a nyomorúságos időszakoknak is az Ura.
- Isten nem fogja elvenni a nyomorúságokat, de küld embereket, akik enyhítik azokat. Ezért küld Isten minket is. Ezért jött Jézus is; hogy életük legyen az övéinek és az övéi is életet adjanak tovább. Hogyan történik mindez?
Van egy mózesi törvény, amely kimondja, hogy az első zsenge, vagyis a termés legjava, az Úré (lásd 5Móz 26). Az első a legfontosabb mindig. A mi életünkben hová sorolódik Isten? Időnknek, erőnknek, jövedelmünknek a legjavát kapja vagy csak azt, ami marad? Ha azt adjuk az Úrnak, ami a legfontosabb, biztosak lehetünk abban, hogy azt vissza is kapjuk százszorosan. Aki beviszi az Úr házába a tizedet, az megkapja az áldást. Mi megtaláljuk-e azt a lehetőséget, hogy odaadjuk Istennek, ami Neki jár? Rábízzuk-e, hogy amit odaadtunk, azt Ő hogyan használja?
A Biblia szerint a hívők tartják el a közösséget. Nekünk kell odatenni magunkat Istennek odaszánt szolgálattal és nekünk kell továbbadnunk is. Ami Isten nélkül mindig kevés, az Istennel lesz sokaknak áldás.
Isten országában mindig az történik, hogy esznek, bővölködnek és még marad is. Merjünk úgy adni a másik embernek, hogy Istennek adjuk!
Arra tanít bennünket ez a történet, hogy legyünk az áldások forrása; tudjuk továbbadni, amit Isten ránk bíz, tudjunk szolgálni Istennek azzal, amink van, tudjunk segíteni másoknak, ne várjuk, hogy majd nekünk segít valaki.
Aki mást felüdít, maga is felüdül. Merjük így Istenre bízni az életünket, tudva azt, hogy az élő Isten megsokasítja azt, amink van, ezzel meggazdagítva minket is és másokat is! Ámen!